3. helyezett – Szingapúri halleves

Közismert tény, hogy a bajai halászlénél nincs jobb. Eddigi tapasztalataim alapján a szingapúrinál nincs rosszabb.

 2. helyezett – Durian és durian-öntet

Aki nyáron jön erre a környékre, azt viszonylag hamar (amint kiszáll a metróból/taxiból) megcsapja a Durian nevű gyümölcs jellegzetes szaga. Még európaiak között is akad, aki szereti, én nem tartozom közéjük. A Durian-öntet állaga és íze szerintem az avas zsírhoz áll a legközelebb. 

1. helyezett – Héjában főtt kacsaembrió

Ez a kivétel, mert nem az íze miatt gáz. Nem olyan rossz, mint amilyennek kinéz. De nagyon rosszul néz ki. Egy hete 5 napot Vietnamban töltöttünk (majd azt is megírom, jó kis út volt), ott próbáltuk ki ezt a helyi különlegességet. A videón szereplő lányokkal kapcsolatban nem kell rosszra gondolni.

Épp egy sorozatot néztem gyanútlanul, amikor észrevettem, hogy egy lény beszalad a bőröndöm mögé...

A hivatalos honlap szerint idén októberben hatodszorra rendezték meg a Decade of  the Mind nevű konferenciát, amely mindenféle agykutatással kapcsolatos témát hivatott bemutatni. Az eseményt idén először hozták Ázsiába, szerencsére pont a Fusionopolis nevű (a munkahelyemtől 20 percre lévő) épületbe, ahol egyébként Szabó Attila és Szabó Zsolt is dolgoznak.  

Fusionopolis (gúglizott kép). Nekem nagyon bejön külsőre. Most jövök rá, hogy a saját munkahelyemről (IME) még nem tettem fel fotót.

A konferenciába egyébként teljesen véletlenül botlottam bele. [[[[ Kis kitérő, már látom, hogy úgyis szét fog esni ez a poszt is: Zsolt nemrég repült haza meg vissza és volt annyira jó fej, hogy elhozott nekem otthonról egy könyvet, és az átadás alkalmával még egy gulyáslevesre is megvendégelt bennünket Attilával a Fusionopolisban, így találtam a konferenciára 20-án, szerdán. ]]]] Ebéd előtt az aulában a ”decade of the mind” poszterek között lézengve látom ám, hogy az IME-ben fejlesztett elektróda is ki van plakátolva a kis összekötőkábelünkkel.

Ebéd után pedig volt szerencsém kipróbálni egy elektroenkefalográfiás játékot. Az indexesek teszteltek nemrég egy hasonlót, a force trainert, aminek a lényege, hogy gondolattal lehet emelgetni egy pingponglabdát. Nekem egy x-szárnyú vadászgépet kellett felemelni a mocsárból pusztán a tudatom nem éppen mindent elsöprő erejével (kétszer kellett újrakalibrálni a gépet, amire végre ki tudta szívni az agyamból azt az 1 bitnyi információt).

Csak szerda este néztem meg a konferencia programját, és akkor szembesültem vele bosszankodva, hogy az volt az utolsó nap. No de milyen kicsi ez a város, másnap Nitish Takor a John Hopkins Egyetemről az IME épületében is fellépett, hogy bemutassa a ”forradalmasító" agy-gép kapcsolatokra épülő protéziseket. Azért nem előadottat írtam, mert az esemény show jellegű volt, úgy tűnt, a részleteket, hasznosabb infókat sajnálja tőlünk a prof. Azzal nyugtatom magam, hogy valószínűleg a többi előadás is ilyen lehetett.

Szingapúrra jellemző a jól működő rendőrség és a kemény büntetések. Az 500 dolláros bírság szemetelésért, európai mércével irreálisan sok börtön lopásért, halál drogcsempészésért vagy lányok futtatásért többnyire eredményes visszatartó erőnek bizonyulnak. Az Arab Streeten, a Little India vagy a Chinatown nevű városnegyedekben is nyugodtan lehet éjjel bóklászni, a boltok kínálatának fele őrizetlenül, a bejáraton kívül van. Bár olyannal már találkoztunk, hogy egy benga indiai (180 cm itt már annak számít) lerendezi rakoncátlankodó, lenge öltözetű női alkalmazottját, de azért úgy általában rend van.

Olykor azonban a vasszigornak ártatlanok is áldozatául eshetnek. Nem tudom, a tömegközlekedő emberek mit követhettek el, de olyan kollektív büntetést kaptunk, ami már-már embertelen. A metróállomások kivetítői ugyanis nap mint nap az alábbi klipet játsszák, a szerelvények érkezésekor pedig rendszerint felcsendül a „Train is coming, please start queuing” kezdetű nóta, nem kímélve felnőttet, gyereket, nőt  és férfit.

Gyorsan elröppent ez a hónap is. Szerencsére olykor-olykor akad valaki, aki a maga bájos módján felhívja a figyelmem, hogy elhanyagolom ezt a fonnyadt kis blogot.

„Mikor jön a következő blogepizód?” Ildi

“Mi a f van ottakvamesszibe?” x.y.

„Bmg. Gergő, kva régen b.tál már posztolni.” z.zs.

Ilyenkor, érezve a hazulról áradó szeretetet, már-már elérzékenyülök, és időt nem kímélve fogok új bejegyzésbe.

A medence-partikról még nem írtam, pedig volt már vagy négy belőlük. Maja és Lukas (de furán néz ki ez a név magyarul), egy lengyel pár lakott abban a társasházban, amelyiknek  az udvarán ezeket megtartottuk. Eleinte próbálkoztunk grillezéssel, de rá kellett jönnünk, hogy párás időben, hajszárító nélkül nagyon nehéz szenet izzítani. A hely nagyon klassz (atomzsír, hogy haladjak a korral).

René vs. Gege

 Grischa vs. Lukas

A kínaiak 3000 éves „közép-őszi” (mid-autumn) ünnepének része volt a lámpás-fesztivál, ahol kicsit mindenki kiélhette piromán hajlamát. A hozzá kapcsolódó történet számomra kissé zavaros. A „holdtorta”, amit ilyenkor szokás enni, viszont egész finom, engem leginkább a diákkenyérre emlékeztetett.

 A hétvégi forma-1 futam elől a cseh és lengyel szobatársaimmal, Jaromirral és Michallal Pangkorra, egy maláj szigetre menekültünk. Két német lány, Annika és Sandra is csatlakozott. A kompról leszállva, a sziget keleti partján többnyire bódékból álló, szemetes városka fogadott. Eredetileg az erdőn keresztülvágva terveztünk átmenni a sokkal tisztább nyugati partra, de az ösvény, amin nyüzsögtek az éhes piócák, nem nyerte el a lányok tetszését (hozzáteszem, az enyémet sem). Így végül a part menti autóutat fél nap alatt megtéve jutottunk el a sziget másik felére, ahol másfél napot töltöttünk. Visszafele taxival utaztunk, a Budapesti tarifáknál jóval kedvezőbb áron.

Szárított halszőnyeg

hangradaros szárazföldi pióca

Kilója 11000 Ft-ra jött volna ki, gondoltam nem éri meg. :(

Végre el tudtam lőni ezt a Markovics Botondi kifejezést

Régóta érlelődik bennem ez a bejegyzés. Eddig nem mertem megírni, hátha még nem ismertem ki eléggé szingapúri viszonyokat. Talán így is van, de már viszketnek az ujjaim.

- Elektromos kütyük és szórakoztató elektronika

Laptopokból, tabletgépekből, telefonokból közel ugyanaz a választék, mint otthon, nagyjából ugyanolyan árakon. Viszont itt látványosan többet költenek ilyesmire. Eleinte furcsa volt, hogy mindenki tapizós mobillal szaladgál. Azzal a fajtával, ami túl nagy ahhoz, hogy kényelmesen zsebre lehessen tenni, de túl kicsi, hogy élvezhetően filmet lehessen nézni rajta.  Az egy főre jutó irdatlan magas iphone-arány a buszon a legfeltűnőbb. Az utazó hölgyeket szemlélve (Ildire gondolva, próbálva egyéb paramétereiket észre nem véve) megfigyelhető, hogy folyton babrálnak a telefonnal: zenét hallgatnak, filmet néznek, játszanak, e-maileznek, Facebook-posztokra reagálnak, esetleg online boltokban bőrfehérítő(!) krémek után kutatnak.

A fiatalok szabadidejük nagy részét videojátékokkal töltik. Az ötmilliós városban a bárok és diszkók egy-két belvárosi sétálóutcára lettek összegyűjtve. Itt szerdán és szombaton van élet, a hét többi napján alig lézeng valaki. Az egyetemi teniszpályák diákok számára ingyenesek, de még csúcsidőben is alig telnek meg. Közben a bevásárlóközpontok tetején lévő játéktermek dugig vannak. Tán maradi vagyok, de engem ez zavar.

- Net

Úgy saccolom, az itteni hálózatok fejlettsége 5 évvel van lemaradva a Budapestiektől. Az előző lakhelyünkön, a koleszban nagyon gyér volt a szolgáltatás. A szobákba nem ért el a wifi, csak a tarsalgóban lehetett rá csatlakozni (vagy nem). A telefonos-betárcsázós időket idézte, annál kicsit rosszabb volt. Az albérletben, ahol 1 hónapja lakunk, már jobb a helyzet. A Youtube-videók kb. a lejátszási sebességgel, néha lassabban töltődnek. Egyedül a munkahelyemen van igazán jó net. De például a tudományos adatbázisokhoz való hozzáférés, ami otthon az egyetemen mindenki számára természetes volt, itt csak a kutatóknak adatik meg (én pedig még pelyhedző állú diákként vagyok itt). Ha kell egy cikk, szerencsére a jó öreg BME-könyvtáron keresztül le tudom tölteni.

-Káplusszeff

No most majd megpróbálok úgy írni, mintha belelátnék a kutatás-fejlesztésbe jól. Ezen a téren Szingapúr talán az élvonal mögött lehet nem sokkal. A cél, hogy kereskedővárosból egyben egy „technology hub” is kialakuljon, nem tűnik reménytelennek, részben már meg is valósult.   A pénz megvan hozzá, de az ipari tapasztalatok („know-how”) megszerzéséhez szerintem még idő kell. A felvezető-elektronikában nyilván még jó pár évtizedig az USA lesz az éllovas. A Szingapúrban futó projektek egy része azért próbál, ha nem is a sűrűjébe (processzor, memóriacsip gyártás), de legalább a közelébe lőni (nagyfrekvenciás elektronika, optikai IC, szeretném azt hinni, hogy az érzékelők is ide tartoznak). Az itteni, fejlesztési fázisban lévő csipek gyártásához használt 90 nanométeres technológia természetesen nyomába sem ér az Intel bejáratott, letisztult 32 nanométeresének. A vezeték nélküli agyi elektródák területén viszont már úgy néz ki a képlet, hogy az itt (elvileg) 2011 végére elkészülő eszköz jobb lesz az USA-ban most kapható, legtutibb elektródánál. A csúszást és a kereskedelmi forgalomba hozatalra fordítandó időt is beszámítva ez maximum 4-5 éves lemaradás. És a Szingapúri morált tekintve ez a különbség idővel csak csökkenni fog.

Szerintem.

Michallal, az új lengyel és Jaromirral, a nem annyira új cseh szobatársammal a maláj Tioman-szigeten töltöttük a hétvégét. A srácok rengeteg jó fotót csináltak, így legalább nem kell annyit írnom. Épp elég volt őket egyesével feltöltögetni :)

Gyanítom, hogy a többség számára unalmas poszt következik, de úgy tűnik, most már valamit muszáj írnom arról, mivel foglalkozom munkaidőben. Röviden: egy agyba ültethető csipet kellene elektromosan összekötni egy koponyán kívüli egységgell, és ennek az összekötő-bizbaszának egyik alkatrészének a fejlesztésén dolgozunk öten (2  diák,  egy teljes munkaidős alkalmazott, egy főnök, aki emellett más projektet is irányít és jómagam). Eddig azért nem írtam róla, mert a múlt hét végéig csak a kész kacatok tesztelésében vettem részt, ami nem túl érdekes a munka (de azért tetszett). Most pedig, hogy a gyártástechnológia közelébe kezdenek engedni, sok lett a tennivaló (egyelőre inkább tanulnivaló) és kevesebb az időm. Ráadásul pont ma egy lépés rosszul sült el és visszajutottunk az előző hét végi állapotba. Kissé fásult vagyok emiatt, nem is eresztem bő lére a posztot, inkább később kiegészítem. 

Azért csatolok néhány kalóz-videót a tisztalaborból…

Kwan Ling mélyreaktívionmar

Labor életkép

Sajnos itt ez a szerkó a menő

Hétfőn (Aug. 9.) tartotta Szingapúr a 45. „Hurrá, elszakadtunk Malajziától” évfordulót. Eddig azt hittem, hogy a vidáman szaladó, zászlóval integető kisgyerek-giccsekben az amerikaiak a császárok, de az idei Nemzeti Nap (így hívják hivatalosan) klipje abszolút trónfosztó:

Azért nem kell megijedni. Az alkalom örömére minden évben rendeznek a belvárosban egy parádét, de az utcákat nem lepi el a klipből áradó katartikus boldogság. A szabadnap öröme viszont szolidan ott csillog az emberek szemében. Az a néhány kölkök pedig, aki nem ússza meg hurkapálcás papírzászló nélkül, integetés helyett kardozásra, fülek és anyukák piszkálására használja azt, normális gyerekhez méltó módon.

Szerencsére a hatalmas tömeg ellenére volt elég szabad tér, a csomópontokból, hidakról folyamatosan tessékelték tovább az embereket, így nem volt torlódás és csak annak kellett kissé nyomorognia, aki látni is akart valamit.

A Szingapúri hadsereg (SAF) felvonulásán vadászgépek, helikopterek, katonák és páncélos járművek százai hirdették, hogy biztonságban vagyunk, megvédenek bennünket (illetve hogy nem nagyon érdemes pattogni). A mozgó tankoszlop morajlását és az F-15-ös gépek Axl Rose-t megszégyenítő visítását hallgatva komolyan elgondolkoztam, milyen jó, hogy nem Afganisztánban vagyok.  Az est fénypontjának a tűzijátékot szánták. A látvány sem volt rossz, és a felhőkarcolók visszhangzása is egészen feldobta. A durrogtatás után pedig elérkezett az est valódi fénypontja… úgy 5 perc alatt elvonult a tömeg és végre kényelmesen ki lehetett ülni a rakpartra.

Képeket majd holnap szedek össze innen-onnan, Jaromir (cseh szobatársunk) pl. elég jókat csinált. Addig itt a hivatalos honlap a fanatikusoknak: http://www.ndp.org.sg/

A július havi bejegyzések itt láthatók: gegeinsingapore.blogspot.com

Amazt kissé körülményes volt szerkeszteni és nem sikerült videót beágyaznom (bár lehet, hogy csak én voltam béna).

Ha lesz egy unalmas órám, összefésülöm a kettőt. De valószínűbb, hogy megnézek egy filmet.

Bocs, hogy a hozzászóláshoz (na nem mintha oly sok lenne), most ide is kell regisztrálni. Persze nem muszáj hozzászólni... de azért szoktam ám örülni neki.