Végre el tudtam lőni ezt a Markovics Botondi kifejezést

Régóta érlelődik bennem ez a bejegyzés. Eddig nem mertem megírni, hátha még nem ismertem ki eléggé szingapúri viszonyokat. Talán így is van, de már viszketnek az ujjaim.

- Elektromos kütyük és szórakoztató elektronika

Laptopokból, tabletgépekből, telefonokból közel ugyanaz a választék, mint otthon, nagyjából ugyanolyan árakon. Viszont itt látványosan többet költenek ilyesmire. Eleinte furcsa volt, hogy mindenki tapizós mobillal szaladgál. Azzal a fajtával, ami túl nagy ahhoz, hogy kényelmesen zsebre lehessen tenni, de túl kicsi, hogy élvezhetően filmet lehessen nézni rajta.  Az egy főre jutó irdatlan magas iphone-arány a buszon a legfeltűnőbb. Az utazó hölgyeket szemlélve (Ildire gondolva, próbálva egyéb paramétereiket észre nem véve) megfigyelhető, hogy folyton babrálnak a telefonnal: zenét hallgatnak, filmet néznek, játszanak, e-maileznek, Facebook-posztokra reagálnak, esetleg online boltokban bőrfehérítő(!) krémek után kutatnak.

A fiatalok szabadidejük nagy részét videojátékokkal töltik. Az ötmilliós városban a bárok és diszkók egy-két belvárosi sétálóutcára lettek összegyűjtve. Itt szerdán és szombaton van élet, a hét többi napján alig lézeng valaki. Az egyetemi teniszpályák diákok számára ingyenesek, de még csúcsidőben is alig telnek meg. Közben a bevásárlóközpontok tetején lévő játéktermek dugig vannak. Tán maradi vagyok, de engem ez zavar.

- Net

Úgy saccolom, az itteni hálózatok fejlettsége 5 évvel van lemaradva a Budapestiektől. Az előző lakhelyünkön, a koleszban nagyon gyér volt a szolgáltatás. A szobákba nem ért el a wifi, csak a tarsalgóban lehetett rá csatlakozni (vagy nem). A telefonos-betárcsázós időket idézte, annál kicsit rosszabb volt. Az albérletben, ahol 1 hónapja lakunk, már jobb a helyzet. A Youtube-videók kb. a lejátszási sebességgel, néha lassabban töltődnek. Egyedül a munkahelyemen van igazán jó net. De például a tudományos adatbázisokhoz való hozzáférés, ami otthon az egyetemen mindenki számára természetes volt, itt csak a kutatóknak adatik meg (én pedig még pelyhedző állú diákként vagyok itt). Ha kell egy cikk, szerencsére a jó öreg BME-könyvtáron keresztül le tudom tölteni.

-Káplusszeff

No most majd megpróbálok úgy írni, mintha belelátnék a kutatás-fejlesztésbe jól. Ezen a téren Szingapúr talán az élvonal mögött lehet nem sokkal. A cél, hogy kereskedővárosból egyben egy „technology hub” is kialakuljon, nem tűnik reménytelennek, részben már meg is valósult.   A pénz megvan hozzá, de az ipari tapasztalatok („know-how”) megszerzéséhez szerintem még idő kell. A felvezető-elektronikában nyilván még jó pár évtizedig az USA lesz az éllovas. A Szingapúrban futó projektek egy része azért próbál, ha nem is a sűrűjébe (processzor, memóriacsip gyártás), de legalább a közelébe lőni (nagyfrekvenciás elektronika, optikai IC, szeretném azt hinni, hogy az érzékelők is ide tartoznak). Az itteni, fejlesztési fázisban lévő csipek gyártásához használt 90 nanométeres technológia természetesen nyomába sem ér az Intel bejáratott, letisztult 32 nanométeresének. A vezeték nélküli agyi elektródák területén viszont már úgy néz ki a képlet, hogy az itt (elvileg) 2011 végére elkészülő eszköz jobb lesz az USA-ban most kapható, legtutibb elektródánál. A csúszást és a kereskedelmi forgalomba hozatalra fordítandó időt is beszámítva ez maximum 4-5 éves lemaradás. És a Szingapúri morált tekintve ez a különbség idővel csak csökkenni fog.

Szerintem.