Gyorsan elröppent ez a hónap is. Szerencsére olykor-olykor akad valaki, aki a maga bájos módján felhívja a figyelmem, hogy elhanyagolom ezt a fonnyadt kis blogot.

„Mikor jön a következő blogepizód?” Ildi

“Mi a f van ottakvamesszibe?” x.y.

„Bmg. Gergő, kva régen b.tál már posztolni.” z.zs.

Ilyenkor, érezve a hazulról áradó szeretetet, már-már elérzékenyülök, és időt nem kímélve fogok új bejegyzésbe.

A medence-partikról még nem írtam, pedig volt már vagy négy belőlük. Maja és Lukas (de furán néz ki ez a név magyarul), egy lengyel pár lakott abban a társasházban, amelyiknek  az udvarán ezeket megtartottuk. Eleinte próbálkoztunk grillezéssel, de rá kellett jönnünk, hogy párás időben, hajszárító nélkül nagyon nehéz szenet izzítani. A hely nagyon klassz (atomzsír, hogy haladjak a korral).

René vs. Gege

 Grischa vs. Lukas

A kínaiak 3000 éves „közép-őszi” (mid-autumn) ünnepének része volt a lámpás-fesztivál, ahol kicsit mindenki kiélhette piromán hajlamát. A hozzá kapcsolódó történet számomra kissé zavaros. A „holdtorta”, amit ilyenkor szokás enni, viszont egész finom, engem leginkább a diákkenyérre emlékeztetett.

 A hétvégi forma-1 futam elől a cseh és lengyel szobatársaimmal, Jaromirral és Michallal Pangkorra, egy maláj szigetre menekültünk. Két német lány, Annika és Sandra is csatlakozott. A kompról leszállva, a sziget keleti partján többnyire bódékból álló, szemetes városka fogadott. Eredetileg az erdőn keresztülvágva terveztünk átmenni a sokkal tisztább nyugati partra, de az ösvény, amin nyüzsögtek az éhes piócák, nem nyerte el a lányok tetszését (hozzáteszem, az enyémet sem). Így végül a part menti autóutat fél nap alatt megtéve jutottunk el a sziget másik felére, ahol másfél napot töltöttünk. Visszafele taxival utaztunk, a Budapesti tarifáknál jóval kedvezőbb áron.

Szárított halszőnyeg

hangradaros szárazföldi pióca